Ez a történet....

Erős, de megtörik
Kiszámíthatatlan, tele hibákkal
Nehéz eset. Az élet soha sem volt könnyű vele
Megfáradt, de szerethető....
Kell, hogy szeressék!

2014. október 12., vasárnap

0. Elizabeth, a ferde tükör

Érezted már magad valaha egy burokban? Érezted magad sérthetetlennek, elérhetetlennek vagy éppen emiatt elesettnek? Én igen.
Sziasztok, Elizabeth vagyok, de Nektek csak Li. Ne tévesszetek össze Amber "alattvalójával", én nem ő vagyok. Igazából azt se tudom ki vagyok...sajnos sokan összekeverik a személyiségünket, de ez teljesen mindegy, hiszen mi nem is beszélünk egymással...én igazából senkivel nem beszélek. De mindent látok. Egyszerűen annyi dolgot nem tudok figyelmen kívül hagyni...
Az egyedüllét megtanít, hogy figyeld okosan az eseményeket. Olyan szemmel látom a világot mint bárki más, mégis úgy mint senki más.
Látom hogy Armin betegesen szorong játékkonzol nélkül, hallom ahogy a suli tornádója, - a pletykaközpont - Peggy nem bírja elviselni a hibákat, fél szemmel lesem ahogy Melody Nataniel után sóvárog, ahogy az óra unalmában Lysander egy jegyzetfüzetbe hevesen ír, Castiel pedig van hogy ez egész órát telefonra veszi a maga kis sunyi módján. Van mikor a kamera fókusza megakad az ásítozó Deborahn, és amikor ezt Amber is észleli, a feje egy kész paradicsom.Kentin még a pad alatt is kekszet zabál - egyébként hatalmasat csalódtam benne, mert nem hű ahhoz az esetlen kisfiúhoz, aki a katonai tábor előtt volt...
Sokszor annyira nevetségesek, hogy csak magamban mosolygok, hiszen én jól ismerem őket, még ha nem is tudják...
Nem nagy dolgok ezek az észrevételek...igaz? Igen, én is tudom hogy ezt Ti is tudtátok, de akikkel ezek történnek, nem látnak mást, csupán Önnön szenvedésüket és egy maszk mögé rejtőznek, ahol nem láthatja senki sem a gyenge pontjukat...
Annyira legyőzhetetlennek tűnik az ember. De mindig lesz valaki, aki nevetségesen könnyedén átlát ezeken a szerencsétlen próbálkozásokon. Én, a láthatatlan kis árny nap mint nap végigsuhanok a Sweet Amoris Gimnáziumon, de mikor valaki felfigyel rám, a létezésemre, megakadok, félek.
Hiszen mindig is így éltem, tartva a kényelmes távolságot. Mindig hitegetem magam, hogy meg vagyok elégedve a magánnyal.
Semmi sem adhat elég okot arra hogy kockáztassak..

3 megjegyzés: