Nathaniel állt ott egy szál ingben. Nagyon hideg van, a szél is feltámadt ahogy rápillantottam a szőke DÖK-elnökre, aki láthatólag elkezdett fázni. Gyorsan közeledtünk egymáshoz. Mikor már csak egy lépés volt köztünk, hirtelen megtorpantam, mire ő sem merészekdett közelebb. Ne is tegye...nem szeretem ha belemásznak az aurámba.
- Mit szeretnél? - kérdeztem érdeklődve és nagyokat pislogva. Ma még jóformán meg sem szólaltam, szóval a hangszálaim edzetlenek és esetlenek voltak. Naná hogy megcsuklott a hangom. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek....Nathaniel elmosolyodott, de én nem bírtam semmi hasonlót most kicsikarni magamból, mire ő is kifejezéstelenné vált, kicsit hebegett-habogott.
- Ezt....izé...bent hagytad a teremben... - majd óvatosan felém nyújtotta a történelem füzetemet. Biztos ott hagytam a padon.....szépen díszelgett rajta a nevem...Elizabeth King 11./A osztály.
- Oh, köszönöm. - majd óvatosan elvettem az összefirkált füzetemet, amit rajzok és idézetek borítottak. Csak néz rám. Nem értem...miért? Mit kéne mondanom? Nem jut eszembe semmi.
Mire látta hogy többet nem akarok mondani, nagy levegőt vett és folytatta.
- Szívesen. Elizabeth.... - de láttam hogy fázik. Igen is fázik. Nem akarom hogy beteg legyen, mert ő az a kitartó ember, aki akár lázasan is itt ül és végzi a dolgát.
- Figyelj...ha valamit szeretnél mondani akkor azt bent mondd, mert itt hideg van. Gyere. - a fejemet az iskola ajtaja felé billentettem majd elindultam, de a szemem sarkából még láttam a hálás mosolyát. Mikor beértünk a folyosóra, páran még voltak. Iris és Viola beszélgettek, Lysander épp nagyon keresett valamit. Nem tudom mit, ő mindig mindent elhagy...
- Szóval....remélem nem veszed sértésnek, de az igazgatónő panaszkodott rád. - zavarta meg a gondolatmenetemet, mire zavartan pislogtam felé.
- De...miért? - kicsit megilletődtem, nem szokott velem probléma lenni. Nem csinálok semmit..
- Úgy gondolja hogy nem veszed ki a részed az iskola életében.
- Jó. De neki ehhez mi köze? - kérdeztem halkan, kicsit Nath felé hajolva.
- Figyelj....nem tudom. Csak üzeni. Egy személyes kérdésem is lehet? - kérdezte óvatosan. Szerintem felfedezte hogy nem nagyon szeretem a kérdéseket..
- Igen, lehet. - mondtam továbbra is higgadtan, de nincs nekem kedvem itt cseverészni.
- Holnap eljössz az osztállyal a pizzázóba?
- Nem. - vágtam rá.
- Miért?
- Nem szeretem a miérteket. - szisszentem fel tiltakozóan, miszerint ezt a beszélgetést most kéne befejezni. Semmi köze ahhoz hogy miért..
- Kérlek. - a hangja továbbra is megbízhatóságot sugázott, mire sóhajtottam egyet.
- Még ha el is megyek...kivel beszélgethetnék ott? Vagy ki ülne mellém? Figyelj már a részletekre! Én vagyok a fura lány akivel senki nem áll szóba!
- Ez nem igaz! - csattant fel. - Te vagy a fura lány, akivel megpróbáltak kommunikálni, de egyszerűen nem hagytad. Magadnak csináltad ezt.
- Ki mondta Neked hogy nem érzem így jól magam? Mert köszönöm szépen, nagyon rendben vagyok, és nincs szükségem arra, hogy emlékeztess a múltra.
- Én ilyet nem mondtam.....na jó. Figyelj. El kell jönnöd.... - érdeklődve figyeltem, és megint jöhetne a miért-es kérdés, de semmi kedvem feltenni, hiszen tudja hogy arra gondolok. - Az igazgatónő személyes kérése lenne. Az osztályprogramokat dokumentálnunk kell, és egy fényképen vagy dokumentumban sem szerepelsz, ugyanius nem jelensz meg sehol. Nagyon fontos lenne adminisztráció szempontjából. Ígérd meg hogy eljössz...rendben?
- Életbevágó? - kérdeztem kínok között, talán nyávogtam is hozzá...a gondterhelt srác bólintott egyet, én pedig belenyugodtam a sorsomban. - Rendben, ott leszek. De amint megvan a fényképezkedés én lelépek! - szólítottam fel.
- Rendben.
*másnap délután*
Már a pizzázó előtt álltam. Az asztal előre volt foglalva, szóval bementem és vártam a többieket. Igazából nem tudom hogy hova kéne ülnöm ahol nem akarnak rajtam keresztül átbeszélgetni, szóval találomra lehuppantam. Átgondoltam szépen a napot, de nem volt különösebb észrevételem.
Majd szép lassan megtelt diákokkal a pizzázó, az asztal immár teljesen körül van ülve. Kentin és Castiel közé kerültem. Jobb nem is lehetne...beszélgetnek. Szerencsére Kentin és Castiel nincsenek beszélő viszonyban, szóval nyugisan üldögéltem, füleltem, próbáltam elképzelni a ruhatervet amit Rosa és Leigh öntöttek szóba, próbáltam megérteni Castielék ökörködését, Kentin és Alexy cseverészését ami abból állt hogy Alexy dumált. Nem tetszik ez nekem. Nekem nem ez kell, hanem csend és nyugalom. Nem szerenék itt lenni. Hadd menjek már haza!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése