A tehetetlenség érdekes érzés volt, főleg mert valami olyasmi gondolat tört fel bennem, hogy tennem kell valamit. Cselekvésakarat fogott el. A kézmozdulataik fenyegetésszerűen hatottak, de ilyen távolságból csak ennyit tudtam megállapítani. Egy kis ideig még ez volt, mert egy szót nem hallottam. Végül Nathaniel a homlokát fogva indult el felém, nem tudtam ezt mire vélni. Egyre szaporább léptekkel, elsuhant mellettem. Mintha valamit motyogott volna, de fogalmam sincs. Én nem tudtam mire vélni. Mint egy hisztiző kisgyerek. Nem is foglalkoztam vele, majd ha baja van akkor elmondja...vagy nem. A fekete már nem sietett el, megállt előttem, én pedig összefontam a két karom a mellkasomnál.
- Amúgy Vicktor. - állított be ennyivel, és a kezét nyújtotta bemutatkozásképp, amit nem fogadtam el.
- Most akkor mi van? - lényegretörő voltam, de továbbra sem szeretnék társalogni. Csak azt akarom hogy nyugalom és béke legyen.
De válasz helyett Melody hangja sikított a levegőbe felénk.
- Gyertek mindketten a B terembe! - hallatszott. A válasz megvárása helyett elindultam. Talán nem is vagyok annyira kíváncsi a válaszra... Vicktor mögöttem lépkedett egészen addig a bizonyos teremig, ahova mindketten vezényelve lettünk, bár még csak nem is járunk egy osztályba, és ezt Melody is pontosan tudta..
- Szíveskedjenek befáradni! - szólított fel minket Mr. Faraize, aki történelmet tanított nekünk, valamint a végzősök osztályfőnöke is volt. A tüdőmet kiköpve álltam meg az ajtó mellett, Vicktor pedig hátravonult az osztálytársaihoz és leült valahova.
Zúgolódás volt. "Most mi van?.........Mit csináltunk megint?........Nem én voltam!.........Nem vagyok rá kíváncsi!......."
- Egy kis csendet szeretnék kérni. - lépett fel erőteljesebben ami meghozta azt a hullacsendet, amire vágyott. Kellett egy nagy levegő hogy elkezdje. - Mint tudják, a jövőhéten elvisszük Önöket egy biológiai túrára. Ezt időjárási okok miatt át kell helyeznünk holnapra. Szóval holnap reggel hét órakor legyenek az iskola udvarán, innen indul a busz. A többit tudják. - majd felkapta a mappáját, majd a kérdések elől menekülve egy gyors köszönéssel búcsúzott, és távozott is. Senkit sem érdekelt ez az információ, de itt lesz óránk, szóval tökéletes a hely. Elkezdtek kiszállingózni a tizenkettedikesek, a legnagyobb örömre, ugyanis nagyon hangosak és azt nem szeretem. Kár hogy ez a bioszos valami kötelező, egyébként nem vennék részt rajta, de utána az ott látottakból felelünk, írunk, amit csak el tudtok képzelni... Én a falnál vártam hogy helyem legyen mozdulni. A csorda végén egy fiúbanda jött lassan, köztük a fekete is, aki........talán Vicktor. Igen, úgy hívják. Mellettem lépett el, de valamit hirtelen a kezembe nyomott és el is illant. Mikor a tenyeremre néztem, egy összegyűrt kis papírka hevert ott, amit egy vonalas füzet ártatlan lapja bánhatott. Összeszorítottam, majd a kukára néztem. De érdekel mi van ráírva...szétnyitottam szép lassan.
Az udvaron várlak köv szünetben. Fontos!
- Amúgy Vicktor. - állított be ennyivel, és a kezét nyújtotta bemutatkozásképp, amit nem fogadtam el.
- Most akkor mi van? - lényegretörő voltam, de továbbra sem szeretnék társalogni. Csak azt akarom hogy nyugalom és béke legyen.
De válasz helyett Melody hangja sikított a levegőbe felénk.
- Gyertek mindketten a B terembe! - hallatszott. A válasz megvárása helyett elindultam. Talán nem is vagyok annyira kíváncsi a válaszra... Vicktor mögöttem lépkedett egészen addig a bizonyos teremig, ahova mindketten vezényelve lettünk, bár még csak nem is járunk egy osztályba, és ezt Melody is pontosan tudta..
- Szíveskedjenek befáradni! - szólított fel minket Mr. Faraize, aki történelmet tanított nekünk, valamint a végzősök osztályfőnöke is volt. A tüdőmet kiköpve álltam meg az ajtó mellett, Vicktor pedig hátravonult az osztálytársaihoz és leült valahova.
Zúgolódás volt. "Most mi van?.........Mit csináltunk megint?........Nem én voltam!.........Nem vagyok rá kíváncsi!......."
- Egy kis csendet szeretnék kérni. - lépett fel erőteljesebben ami meghozta azt a hullacsendet, amire vágyott. Kellett egy nagy levegő hogy elkezdje. - Mint tudják, a jövőhéten elvisszük Önöket egy biológiai túrára. Ezt időjárási okok miatt át kell helyeznünk holnapra. Szóval holnap reggel hét órakor legyenek az iskola udvarán, innen indul a busz. A többit tudják. - majd felkapta a mappáját, majd a kérdések elől menekülve egy gyors köszönéssel búcsúzott, és távozott is. Senkit sem érdekelt ez az információ, de itt lesz óránk, szóval tökéletes a hely. Elkezdtek kiszállingózni a tizenkettedikesek, a legnagyobb örömre, ugyanis nagyon hangosak és azt nem szeretem. Kár hogy ez a bioszos valami kötelező, egyébként nem vennék részt rajta, de utána az ott látottakból felelünk, írunk, amit csak el tudtok képzelni... Én a falnál vártam hogy helyem legyen mozdulni. A csorda végén egy fiúbanda jött lassan, köztük a fekete is, aki........talán Vicktor. Igen, úgy hívják. Mellettem lépett el, de valamit hirtelen a kezembe nyomott és el is illant. Mikor a tenyeremre néztem, egy összegyűrt kis papírka hevert ott, amit egy vonalas füzet ártatlan lapja bánhatott. Összeszorítottam, majd a kukára néztem. De érdekel mi van ráírva...szétnyitottam szép lassan.
Az udvaron várlak köv szünetben. Fontos!
555-386
Kíváncsi lennék hogy mi ennyire érdekfeszítő. Nem fogok kimenni. Ha bármi fontos lenne, akkor nem egy papírfecnit nyomna a kezemben miközben az idióta haverjaival járkál....de miért is vagyok ennyire kiakadva? Nem is érdekel! Az a telefonszám...pofátlan.
A kukához siettem, és szegény kis papír csak repült az éterben a hulladékok közé, majd felszabadultan mentem a helyemre és kidobáltam magam elé a francia könyvet.
*1 órával később*
A szekrényemnél olvastam a következő órákra, mikor valaki lerántotta a szemeim elől a spanyol füzetem. Vicktor bámult rám összehúzott szájakkal, éles pillantással.
- Nem hittem volna hogy nem jössz.
- Kellett volna? -összecsuktam a füzetem. Nagy levegőt vett, teste megfeszült...ideges.
- Nem, nem kellett volna. - kezdett bele cinikusan. - Szerinted miért adtam a papírt oda? - kérdezte kiakadva, hangosabban a kelleténél-
- Nem kell ilyen hangosan! - csitítottam. - Figyelj...máshogy nem lehettet volna? - kérdeztem kínok között.
- Nem volt időm. Megérthetnéd.
- Na akkor mondd. Mit szeretnél? Hallgatom. - sóhajtott, de végül csak belekezdett.
- Figyelned kéne magadra...
- Ezt hogy érted?
- Hát úgy - kezdett bele ismét nehezen - hogy.....hagyjuk. Ez most nem ide tartozik. - ledöbbentem.
- Ezért szidtál le az előbb. - emlékeztettem a tényre.
- Jó, de meggondoltam magam... - majd vállat vont. - Majd holnap. A számomat leírtad?
- Nem. Miért kéne nekem a számod?
- Lediktálom megint, csak kérlek, írd le...
- Miért vágsz ilyen ijedt arcot? - kérdeztem, miközben becsuktam a szekrényajtót. Nem veszem komolyan.
- Megtennéd hogy nem faggatsz? Leírod és kész! - lépett fel erőszakosabban, mire inkább csak bólintottam és elmondta...
- Most megnyugodtál?
- Igen. Holnap találkozunk. Szia. - megragadta a jobb csuklómat, maga elé húzta, a tenyerembe nyomott egy cetlit, amin elmerengtem. Mire megint felnéztem, már csak távolodó alakját láttam.
A szekrényemnél olvastam a következő órákra, mikor valaki lerántotta a szemeim elől a spanyol füzetem. Vicktor bámult rám összehúzott szájakkal, éles pillantással.
- Nem hittem volna hogy nem jössz.
- Kellett volna? -összecsuktam a füzetem. Nagy levegőt vett, teste megfeszült...ideges.
- Nem, nem kellett volna. - kezdett bele cinikusan. - Szerinted miért adtam a papírt oda? - kérdezte kiakadva, hangosabban a kelleténél-
- Nem kell ilyen hangosan! - csitítottam. - Figyelj...máshogy nem lehettet volna? - kérdeztem kínok között.
- Nem volt időm. Megérthetnéd.
- Na akkor mondd. Mit szeretnél? Hallgatom. - sóhajtott, de végül csak belekezdett.
- Figyelned kéne magadra...
- Ezt hogy érted?
- Hát úgy - kezdett bele ismét nehezen - hogy.....hagyjuk. Ez most nem ide tartozik. - ledöbbentem.
- Ezért szidtál le az előbb. - emlékeztettem a tényre.
- Jó, de meggondoltam magam... - majd vállat vont. - Majd holnap. A számomat leírtad?
- Nem. Miért kéne nekem a számod?
- Lediktálom megint, csak kérlek, írd le...
- Miért vágsz ilyen ijedt arcot? - kérdeztem, miközben becsuktam a szekrényajtót. Nem veszem komolyan.
- Megtennéd hogy nem faggatsz? Leírod és kész! - lépett fel erőszakosabban, mire inkább csak bólintottam és elmondta...
- Most megnyugodtál?
- Igen. Holnap találkozunk. Szia. - megragadta a jobb csuklómat, maga elé húzta, a tenyerembe nyomott egy cetlit, amin elmerengtem. Mire megint felnéztem, már csak távolodó alakját láttam.
Egyébként ma gyönyörű vagy.
Vicktor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése