9. Az őrült színdarab kezdete....

Egy pillanatra lesütöttem a szemem. Ez az egy szempillantás elég volt arra, hogy sok szituációt elképzeljek a fejemben, hogy különböző végkifejleteket lássak, és egyértelművé vált, hogy mit fogok erre felelni.
Az első gondolatom az volt, hogy komolyan gondolja. A férfi ész feltérképezhetetlen, ha valami elérhetetlent lát, kell neki. Csak azért is égető szüksége van rá, hogy legyen miért harcolnia....és ha egyszer sikerül valamilyen csoda folytán elhitetnie velem, hogy ez mind szívből jön, és nem kalandvágyból, közelebb hívogat magához. Sután a karjaiba borulok, erősen megölel, megcsókolja a fejem búbját, hogy érezzem a törődést. Hogy a legbelül elraktározott szeretetet kiengedhesse magából, hogy érezze a fölényt....hogy elhitesse velem: enyém a világ.... És eldob. Azzal a lendülettel megragadja a két karomat, és erősen hátralök. Elesek, megsértem a bőröm, sírva összehúzom magam, ő csak megvonja a vállát, int egyet, hogy a búcsút ne feledhessem, és keres másik célt. Igen...mindig akadályt keres, hogy leküzdhesse, és továbbléphessen. Neki ez nem lehet érzelem. Csupán egy szórakoztató játék, egy taktikai verseny saját maga ellen. Csábítási játékának tetőfokára akar jutni.
De ez csak egy valószínű feltételezés volt.....hiszen ilyenek a férfiak. Mind....az összes!
A második gondolatom az volt, hogy nem gondolta komolyan....nyíltan vállalta az agyában, hogy ő most csak szórakozott, unatkozott, látni akarta a reakciómat, hogy lesülhessek. Talán még valahol egy kamera is fel volt állítva, esetleg a zsebében vette egy kütyü a hangot, hogy majd mindenkinek megmutathassa, elküldhesse: mit nem hitt ez a szerencsétlen...
A harmadik gondolatom az volt, hogy mindent komolyan gondol. Az egyetlen fénysugár, hogy kellek valakinek. De nem....ilyen nincs. Erre nem lenne semmilyen reális, logikai válasz: annyian körbevették. Szajhák, gyönyörűek, komolyak, mindegyik. Pontosan tudtam, hogy van bőven miből szelektálnia, felesleges, nyomorult kis pont lennék az ő nagyratörő, körberajongott életében. Ilyenre gondolnom se kéne, soha.
Ezután az futott át az agyamon, hogy melyik kis hangocskának hihetek. Egyiknek sem. Maximum az előttem állónak hihetek. De neki nem tudok....
A számat szóra nyitottam, de becsuktam. Elvörösödtem. Összezavart a túlzott gondolkodás.
Akkor néztem más szemszögből. Valamit mondanom kellett. Márpedig....csak azt mondhattam biztosan, amit gondoltam. Nem kell neki számot adnom a szavaimról! 
- Nem hiszek neked. - majd keserűen húztam meg a szám. Meglepődve figyelt a továbbiakban, szája szóra nyílt, de hang......nem volt. Nem számíthatott arra, hogy őszinte leszek.
Biztosan meglepődött....nem mentem bele a pitiáner kis játékába. Szinte már egészen biztos, hogy csak ennyit akart....játszani. És én jól döntöttem. Tartottam a tisztességes távolságot. Így sebezhetetlen lehettem. Nem dőlhettem be neki, meg az édes hazugságainak.
Pedig annyira szép lett volna.....ha kellettem volna valakinek. Olyan elérhetőnek tűnt hirtelen, de csak mese habbal, olcsó áhítás, tündérmese. Nem szeretem a tündérmeséket.
Megfordult, és kinézett az ablakon. Az üvegen úgy folyt a víz, mint ahogy a Tisza árad... "....Mint az őrült, ki letépte láncát....". Bámulta az ablakot, tovább nem látott. Felsóhajtott, nyújtózott egyet, és ismét rám fókuszált. Mintha a tekintete valamit sugározni szeretett volna felém....mintha üzenni akart volna, hogy értsem meg a gondolatait, mert ő nem tudja megfogalmazni.
Gyönyörű alakítás, nem sokon múlt, hogy ne tapsoljak. Ingyen előadás...úgy érzem magam, mintha a nézőtérből hívtak volna fel a színpadra, mert a hercegnő késik. De nem tudom a szöveget, és nem is akartam tudni. A színész becsődölt, a fejében át kell alakítania az egész forgatókönyvét, mert neki kell a happy end. Csak a történet végkifejlete minden szemszögből más és más...
- Lassan mennem kéne. - pillantottam az ajtó felé, és kezembe fogtam a földretett vizes ruháim, még mielőtt hagytam volna még neki két másodpercnyi dőt, hogy igazán frappánsan válaszolhasson.
- Rendben....hazaviszlek. - sóhajtott, majd a bűvös szekrényéből egy bőrdzsekit nyújtott nekem. - A cuccaidat viszed, vagy maradjanak?
- Viszem. - határoztam el, és óvatosan elvettem a dzsekit. Bólintott, majd egy szatyrot rántott ki az egyik fiókból.
- Itt minden van? - kérdeztem elmosolyodva.
- Még egy pónit is ideteremtek neked, ha szeretnéd. - ajánlotta fel igazi Don Juan módjára, mire mosolyogva a fejem ráztam, és elindultunk lefele. Előttem haladt. A szokásos pörgése helyett most járása vontatott volt, nem igyekezett. Időközben eltértünk, egy mosószobában volt a maradék nedves holmim. Összepakoltuk azt is.
Pár másodperc múlva az előtérben voltunk. Elkezdtem kutakodni a táskámban, mert úgy emlékeztem, hogy van nálam egy összehajthatós balerinacipő. Hasznos, a testnevelés felmentésem miatt hordom magammal. Belebújtam a fekete cipellőbe, felvettem Vicktor kabátját. A hajam már száraz.
- Mehetünk? - kérdezte a hajába túrva. Neee....szórakozik.
- Igen.
- Gyere. - bezárta az ajtót, ésés a nappali leghátsó szobáján keresztül egy kis helyiségbe értünk, ahol nem volt semmi, csak egy szőnyeg, meg pár papucs szanaszét heverve. Az ajtó a garázsba vezetett, ahonnan könnyedén az udvarra, majd az utcára lehetett jutni. Egy fekete Opel Mokka állt a garázs egyik részében, de biztos van egy másik kocsi is, hiszen egy autónak ekkora hely....enyhén szólva is túlzás lenne. Az autó hangjelzést adott, hogy be tudok szállni. Ügyetlenül, bizonytalanul ültem le az anyósülésre, magam elé téve a nagy szatyrot és a táskát, bekötöttem magam. Vicktor magabiztosan ült be mellém, a garázs ajtaja felnyitódott, elindultunk.
Az ablaktörlő vadul mozgott, kalimpált, próbált kilátást biztosítani.
Meglepett, hogy jó irányba mentünk. De honnan tudná, hogy merre lakom? Soha nem találkoztam vele az utcán, még pár hete csak látásból ismertem, nem is kommunikáltam vele, nevetséges, hogy tudja a helyes irányt.
Egyenesen a házunk előtt állt meg. Nyitottam volna az ajtót, de nem....be van zárva.
- Tényleg nem hiszel nekem? - kérdezte maga elé bámulva, majd leállította az ablaktörlő lapátját.
- Vicktor....
- A kérdésre válaszolj! - utasított határozottan.
- Nem.
- De....miért? - értetlenkedett.
- Senkiben sem bízok meg. Nem hiszek el semmit. Csak azt, amit a saját szememmel látok....néha még azt se... - húztam félre a szám.
- Az igazat mondtam. - jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
- Bizonyítsd be! - állítottam feladat elé. Hiszen erre várt, hogy tovább játszhasson.....adtam neki célt. Kíváncsi vagyok, miként él vele.
- Kívánságodra... - majd kinyitotta az autót. - Állj! - szólt rám, még mielőtt nyithattam volna az ajtót. - nem mondod, hogy ebben a műanyagcipőben akarsz kimenni.
- Pedig ez volt a tervem. - tekintettem le. Amint kilépnék, azonnal szétázna, hiszen már mindenhol áll a víz. Vicktor megcsóválta rosszallóan a fejét, majd kipattant a kocsiból, az ajtóm előtt termett, kinyitotta.
- Mit csinálsz? - kérdeztem harsányan, szinte már rémülettől csengő hangon, amikor a jobb karjára akasztotta a táskámat és a ruháimat.
- Hát beviszlek! - ismét nem engedett tiltakozást, könnyűszerrel felkapott, a lábával berúgta a kocsi ajtaját, és sietett velem a házunkba.
- Nem adtam rá engedélyt! - háborogtam, miközben bejutott a kapunkon.
- Az előbb adtál.....mindenre! - majd a fedett tetejű résznél letett. Már az ajtó előtt voltunk.- És ne hidd, hogy könnyen feladom. - majd felém nyújtott minden terhet, én elvettem, és letettem a kőre.
- Nem is feltételeztem. - mondtam, majd elkezdtem volna levenni a dzsekit, mert nekem arra már nincs szükségem.
- Hagyd. Szükséged lesz még rá. - majd hátraigazította a vizes hajtincseimet, míg én feladtam, és meg sem próbáltam visszaadni neki a ruhadarabot.
- Hát akkor...izé...kösz mindent... - most hálálkodjak neki...?
- Bármikor. Akkor majd holnap.....szia. - majd elmosolyodott, és lassan hátrált. Az esőn már sietett, megvártam, míg kimegy a kapun. Fellélegeztem.
"- Bizonyítsd be!" Elment a józan eszem....

(Sziasztok! ^^
Remélem tetszett a rész, szeretnék két kérdést feltenni hozzá, megválaszolhatjátok nekem is, de ha nem szeretnétek, gondolkodjatok el... :)
1. Mi a véleményetek a részről? Volt esetleg olyan szövegrész, ahol nem voltam elég világos?
2. Szerintetek mi Vicktor célja ezzel? Szerintetek komolyak a szándékai, vagy Elizabeth feltételezései a reálisabbak?
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok, igyekszek az új résszel. Figyeljétek a chat-et, oda is sűrűn fogok írni, főleg arról, hogy mikor várhatóak a részek.
Szép napot, olvassatok legközelebb is! <33)