Veca.~ A magyar költészet napja :)

Szép estét! :)
Elnézést, hogy ma nem jöttem a 17. résszel, de sajnos használható gép nélkül maradtam a tegnapi reggel folyamán, amit csak most kaptam vissza egy karbantartás után. :)
Ezért holnap (valószínűleg délután) tudom kitenni a részt...

De addig is, szeretném megemlíteni, hogy április 11-e van: a magyar költészet napja.
Sajnos sokan nem érdeklődnek a versek iránt. Én szeretem őket, bár kevés időt szánok rá.
De azért itt van az én egyik személyes kedvencem, ami még évekkel ezelőtt került a szemem elé, és aznap jöttem rá, hogy szerintem milyen a jó vers.
Elgondolkodtam utána, kész transzban voltam, egész filozófiamenetet indított el bennem ez a hét versszak....ahhoz képest, hogy mindössze nyolcéves fejjel rohant velem szembe egy régi verseskötetből, a könyvtárból, amikor egy József Attila verseskötetet kerestem valójában....érdekes, "csak úgy" levettem egy könyvet, és kinyitottam.... ez az a vers. És nagy nyomot hagyott bennem, máig is nevetek a szerencsés véletlenen...
És ez a vers egy Vörösmarty költemény.

Ti is osszátok meg barátaitokkal, ismerőseitekkel kedvenc verseiteket, néha meg is lepődhettek, ki mivel állhat elő... :)

Vörösmarty Mihály
A VÉN CIGÁNY

Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vízen?
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban.
És keményen mint a jég verése,
Oda lett az emberek vetése —
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl;
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban?
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Mintha újra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sírbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserü levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy új világot zár magába.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de még se, — hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon.
Akkor húzd meg újra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel újra a vonót,
És derűljön zordon homlokod.
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

(1854)